DOBOGÓ KÖVEK - A MEGFEJTÉS

A Dobogó kövek életem legmeghatározóbb és egyben legfájdalmasabb epizódja, így két posztot is kap. Egy későbbi írás a film kalandos elkészítését vesézi majd ki, a jelenlegi pedig az utóéletéről, a kritikákról szól, és főleg elárulja végre a legfontosabbat, hogy miről is szól egyáltalán. Mert erre egyetlen “profi” filmelemző, vagy “kritikus” sem jött rá. Nézők közül bezzeg sejtik páran.
Nem is tudhatja senki egy szűkebb körön kívül, hogy mi is pontosan ez a mű. És nem azért, mert érthetetlen művészfilm, ami csak akkor áll össze, ha megsúgom, hogy a dialógokban minden "k" hangot ki kell cserélni képzeletben "p"-re (így lesz pl. a kuncogból puncog, ami már sokkal értelmesebb) vagy, hogy a buszmegálló igazából az anyaméhet, a hitelkártya kétszeri lehúzása pedig eszkimó ikrek születését szimbolizálta. Jaaaa? Így már értjük! Díjat neki! A Dobogó kövek igazából egy trilógia nyitó darabja. Az ellentábor biztos örül, hogy akkora bukta lett, hogy tuti nem lesz hozzá folytatás, de igazából már 7 éve van. A trilógia középső részét csináltuk meg először, még 2007ben, Az indigóember címmel. Először csak az a sztori volt meg.

Az indigóember

Néhány debreceni szélhámos ezoterikus tábort csinál, ahova előre kifigyelt, egyedülálló gazdag fiatalokat csábít el. “Urbán-szennyezett” dolgaikat (ruhák, lakáskulcsok) elzárják, és spirituálisan tiszta göncökbe bújtatják őket, majd kiküldik szerencsétleneket a tűző napfényre meditálni. Lakjanak jól a fénnyel! Míg az egyik beépített ember erősíti bennük a hitet a főszélhámos jógiban, addig a másik beépített meg szépen egymás után kirámolja a srácokat. Persze, a végére az egyik odatévedt “tanítvány” tényleg megvilágosodik, és átlátja a szitut, úgyhogy jöhet a vértelen leszámolás. 186.000 forintból készült a film, olyan is lett. De szerettük. Jól szórakoztunk, és annyira jelentéktelen parasztok voltunk a nagy magyar filmes sakktáblán, hogy senki nem bántott érte minket. Írtam hozzá egy folytatást is, amiben a megvilágosodott jófiú csatlakozik a rosszakhoz (mert ezek a szentek sem szentek), a rosszakból meg az egyik jó útra tér. Fordulat, fordulat hátán, aztán happy end. Kicsit költségesnek tűnt a gyártás a forgatókönyv alapján, így írtam egy másikat. Ez lett a Dobogó kövek, az Indigóember előzménye. Ugyanazokról a debreceni szélhámosokról szól, akik az Indigóemberben a tábort vezetik, vagy őket segítik. Arról (is) szól, hogyan fújja össze a szél Patrikot és Félixet Bagoly Alfréddal. Persze a táborban mindenki álnéven nyomul, így az, hogy ezek a srácok ugyanazok a két sztoriban, csupán apróságokból derülnek ki. Pl. a Dobogó kövekben Patrik ad egy könyvet Félixnek, amit aztán az Indigóemberben a jógi (aki igazából Félix) olvasgat egy pihenős jelenetben.  A Dobogó kövek dramaturgiáját elemző kritikusokból sokan óriási, vérlázító hibának tartották, hogy mindenféle dramaturgiát nélkülözendő, Patrik ad egy teljesen jelentéktelen könyvet Félixnek. Egyes, fiam, ülj le!

Nem adtam senkinek megoldóképletet, úgyhogy persze, hogy csak azoknak állt össze, akik mind a két filmet látták. De ezek nem lényeges dolgok, ne is vesszünk el a részletekben!
És még egyszer hangsúlyozom, nem is kell megnézni az indigóembert ahhoz, hogy értsük a Dobogó köveket, csak extra belső poén azoknak, akik véletlenül látták az előzményt.

Dobogó kövek, avagy a Blöff magyar változata(?)

A Mundruczó generációban szocializálódott sikertelen írók (akik, mivel filmet nem tudtak csinálni, maradtak az újságírásnál) abszolút nem tudtak mit kezdeni a filmmel. Az egyik kitalálta, hogy az egész egy nagy Guy Ritchie nyúlás, és azóta kb. mind a véleményvezér puffogására reppel.

Guy filmjei mindenféle gengszterekről szólnak, akik füstölgő puskacsövekkel mászkálnak meg azért ott normálisan fel vannak öltözve a karakterek, van kocsijuk meg minden luxus.

Az én Indigó-trilógiám szereplői mind csóró alföldiek, akik tömegközlekednek és pitiáner intellektuális bűnözésre adják a fejüket. Egyetlen játékpisztoly látszódik a filmben, amikor Fannitól iránymutatást kér egy eltévedt párocska, ő meg simán hazaviteti magát, mondván, hogy ott lesz a keresett objektum a sarkon. Na, itt berág a fiatal pár, aminek az egyik fele egy tehetségkutató zsűritagja, a másik meg a csaja, egy fiatal színésznő, akinél ott maradt egy kellékpisztoly a két jelenettel korábbra tervezett tévésorozatfelvétel jelentből. Sajnos az ominózus sorozatfelvétel jelenet kimaradt a filmből, mert anyagi problémák miatt először nem tudtuk leforgatni, később pedig, mivel nem olyan fontos, kihúztam a könyvből. De a pisztoly benn maradt. Mindegy, belefér, gondoltam. A függetlenfilmkészítés folyamatos kompromisszumokról szól, volt már nagyobb bajom is ezzel a projekttel.

A “kritikusok” és az általuk programozott nézők nem tudták elfogadni a pisztoly jelenlétét egy ilyen habkönnyű ifjúsági krimiben, de azért legájricsizték a filmem.

Főleg, kérdem én, melyik Guy Ritchie film gerincét alkotják kliséparódiák? Milyen kliséparódiák? Tessenek megnézni a filmem kritikáit! Minden le van bennük írva: hogy milyen szar a hang, hogy mekkora amatőrök a színészek, hogy mekkora egy lúzer ez a Martin Csaba, de kliséparódiákról egyetlen szó sem esik. Holott az egész film egy nagy, és sok kicsi kliséparódia. Úgy írtam a filmet, hogy egymás mellé tettem a kedvenc kliséimet, kifordítottam őket, majd alájuk tettem egy párhuzamos sztorit. Az egyik egy software eltulajdonításának kálváriája, a másik egy fiktív kincset rejtő telek eladásának története. Most már úgyis mindegy, szét fogom szpojlerezni a filmet - nekem lehet.

(És még egyszer zárójelben hadd jegyezzem meg, amit a poszt elején is említettem: a nézőknek leesett, hogy paródiáról van szó! Egy utcáról beesett, filmesztétikához lövése sincs átlag filmfogyasztó hagyta, hogy vigye, "beforgassa" a kliséfüzér, míg a "szakmabeliek" csak azt figyelték, miért van így meg úgy plánozva a kép, és miért lett utószinkron. Nem több száz milliós filmről beszélünk, felesleges a Valami Amerikához hasonlítani a 'Köveket. És a " ha nem tudta átadni az üzenetét, az nem a kritikusok hibája" megjegyzéssel nem tudok mit kezdeni. A nézői levelek és közönségtalálkozók után állíthatom, a filmem és én is elértem a célom: szórakoztattunk. Nem volt semmiféle üzenet. Ez nem az a film.)

A klisék

Láttátok már olyan filmet, ahol a kapzsi karakter meg akar venni valami ingatlant, mocsarat, forgatókönyvet, akármit a főhőstől, de az nem eladó? Akkor ad érte 2x annyit! Nem eladó! Akkor háromszor annyit! De nem eladó! Ilyen párbeszéd sok filmben van, de sosem lesz az, ami amúgy a valóságban simán megtörténhetne, hogy a sokadik ajánlat után a főhős belemegy: ja, oké, annyiért rendben van. Ilyen csak a Dobogó kövekben történik - mert ez a koncept :) Vagy hányszor láttátok, hogy az egyik szereplő kap egy kis női sminket, parókát és minden statiszta beveszi, hogy ja oké, ez egy nő. Hmmm, nem is akármilyen. Persze az ádámcsutka kiszúrja a szemüket, de soha senki nem megy oda, hogy te hülye vagy bazdmeg? Na ilyen is csak a Dobogó kövekben van :) Mert ez a koncept. Vagy jön a hívás, hogy “Azonnal kapcsolj a tévében a hírekre!” A telefonáló már nézi a híreket, látja benne a sztorit, amit meg akar osztani, aztán felhívja a főhőst, aki mire odakapcsol, visszaugrik 1-2 percet az időben, és élvezheti a hírt ugyanúgy az elejétől, mint a telefonáló. Géza: “Geci, tévé előtt vagy? Vidd a négyesre!”

Patrik: “Tököm tudja, mi van neked a négyesen, nekem ott valami szláv szar van”

Géza: “A drastique tévére!”

Patrik: “Drastique tévé? Ez nálam valami harminc valahányas....” Mire odaviszi Patrik, a fontos tévés interjúról pont lemarad. Sosem tudjuk meg, mit szeretett volna Géza mutatni. Ilyen is csak a Dobogó kövekben van. Mert ez a film koncepciója. Azt meg, hogy miket kaptam azért, amiért a csatornát Drastique tévének hívják, azt nem is részletezem. Hogy merem a saját cégemet reklámozni? Undorító, egoista féreg vagyok! És olyat láttál már filmekben, hogy van egy kész, totál elkészült festmény, de szerencsétlen színész ott cicergeti még mindig az ecsettel? Senki nem szól neki, hogy kész van már bazzeg, tedd már le azt a szart, fessél másikat! A Dobogó kövekben megkapja a firkász. És hány filmnek alapsztorija, hogy a főhős és a főhősnő csak egy fogadás miatt vannak együtt? Aztán amikor kiderül a dolog, akkor a csaj nagyon berág, a főhős rengeteg energiáját, a filmnek meg jelentős játékidejét viszi el, mire bebizonyítja a szemét, fogadásból lányokat felszedő srác, hogy de azóta tényleg megszerette, és fogadás ide vagy oda, csak ő van neki és senki más. A Dobogó kövekben ez 1 perc. “Jó van má’ kussoljá’, mikor volt az má!’” Ilyen kis fiktív kliséparódiák váltogatják a valóban megtörtént eseményeket. (Pl.: Géza hogyan csinálja össze magát egy randin a sok szteroidtól, vagy esetem a magántanítvánnyal.) A legtöbbet szidott kliséparódia a filmben, amikor Géza taxival megy haza, és a fuvardíjat nem a megszokott filmes módon kapja elő a farzsebéből, hanem real time kiszámolja. Egy perc, mire fizet. Ez a filmekben 3 mp, az életben néha 3-4 perc is lehet, mire összekaparja az ember zsebeiből a zsetonokat. Akinek nem volt még ilyen élménye, azt irigylem, meg az tényleg jobb, ha nem nézi meg ezt a filmet, mert nem biztos, hogy érteni fogja. Viszont, ha nem érti, ne írjon róla kritikát, legyen szíves! Vannak még ilyen szösszenetek a filmben, sőt szinte csak azok vannak, mégsem olvastam róluk semmit az “elemzésekben”. Azon lovagolt mindenki, hogy ki a tököm vagyok én, hogy csak úgy köszönés nélkül beerőszakolom a szemét proli filmemet a plázákba, meg annak az énekelős kölöknek oszt van-e színészbizonyítványa? Bruce Willisnek sincs, mégis torokra vette mindenki a dákóját, amikor itt forgatta a mesterműnek nem nevezhető Die Hard ötöt. Na persze, de ne is hasonlítgassuk már Bruce-t az én amatőrjeimhez! Viszont Bruce is elkezdte valahol, és ha fejberúgták volna a stúdió előtt a “szakmabeliek” még a karrierje kezdetén, amiért nincs papírja, akkor lehet nem viszi túl sokra.

A sztori

A sztori hoki, gagyi, jelentéktelen, kisstílű, pont olyan, amilyennek mindennapi életünket érezzük néha. Gyakran elmarad a katarzis. Annak kellene jönnie a bemutató után, hogy megrázzák a kezem, hogy debreceni kis angoltanítóként csináltam egy mozifilmet, de nem. Jön a lófasz a seggembe, pedig hol van még karácsony! A filmben is kitervelnek egy szoftverrablást, aztán sehol semmi. Odamennek és aztán hazajönnek. Nem elégül ki a néző. Egyetlen szálon talán, a harmadunokatestvérre csak rásózzák azt a hülye telket jó pénzért. Mert a simlizés az néha bezzeg bejön. De az egyenes út, pl hogy Félix csak összeszedi magát, és mivel egyértelműen tehetséges majd jól felfedezik a Sztárcsillagban, az nem. Pedig dramaturgiailag ott kellett volna, hogy a tehetség legyőzzön mindent.

De az is klisé lenne, ennek a projektnek a lényege, viszont azok kifigurázása, így a sokat szidott sztori nem is kapott túl nagy hangsúlyt.

Ebben a történetben (majdnem) mindenki többnek akar látszani, mint amilyen valójában. Mint az életben. Fanni előadja a nagy nyelvészt, de már a film elején be kell pötyögnie egy közepesen nehéz szót a gugliba. Bagoly Alfréd a város hackere, de csak tátog a gép előtt, ha ismeretlen a terep. Félix a nagy énekes, de csak aprópénzért zenél céges bulikon. És elmarad a nagy áttörés. Gyakran egy életen keresztül. A Félixet alakító Vajk baromi jó énekes, de nem kerül a mainstream médiába, mert nincsenek kapcsolatai. Hol a happy end?

Még annyit megjegyzek - bár a forgatási sztorikat külön posztba szánom majd egyszer- , hogy a film forgatókönyve és a forgatott anyag épphogy köszönőviszonyban van egymással. A felét sem tudtuk leforgatni az írásnak, és egy csomó jelenet van, ami toldás-foldás, nem is kellene a sztoriba, csak össze kell kötnünk A-t valamivel, hogy C-be jussunk. Ez a függetlenfilmezés velejárója, aki próbált már önerőből összehozni valamit, az sejti miről beszélek. Nem lett olyan, mint amilyennek megálmodtuk, de a kritikai hozzáállást erősen túlzónak és személyeskedőnek érzem.
Az meg, hogy mindössze egy jobb autó árából forgatott filmet egy kalap alá vesznek egy "az OTP és a TV2 bemutatja" felirattal startoló 350-400 milliós filmmel, az kész röhej. Bár valahol örülnöm kéne, hogy féllábúként a kétlábúak eredményeihez hasonlítják a teljesítményemet.

A kritikusok Nincsenek kritikusok. Amikor a “szellemi elit”, vagyis ezek a kis huszonéves kultúrsznobok a kávéházakban (mostanában épp az általuk gyűlölt Amerika láncait gazdagítva) szürcsölik a jeges fekete löttyöt, és egy ilyen könnyű filmet sem tudnak kielemezni rendesen, akkor megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy de hát milyen kritikusok ezek? Vagy direkt rosszat akarnak nekem? Azért ne legyek ennyire paranoiás!

Ha objektíven nézzük, vannak rossz dolgok a filmben (pl a hang, a dramaturgia, némelyik színész alakítása, stb, stb) és biztos vannak jók is, mert online szavazásokon van aki 7-8-9-10 pontot ad rá, meg hát magam is részt vettem 11 tesztvetítésen, igenis ült sok poén. Ja, és gyorsan megjegyezném, hogy nem, nem én pontozom fel magamnak a filmemet álneveken. Az, hogy a barátaim és a stábtagok nem fognak rossz értékelést adni, az természetes. Viszont egyik rosszakaróm volt barátnője Johnny Gold rajongó lett, és egy pesti fellépés után beárulta ex-pasiját. A faszi egész este az IMDB azonosítókat gyártotta, hogy minél több egyest adhasson a filmemre. Ezúton is köszönöm! Persze nem köszönöm, érezd az iróniát, faszkalap! :) Persze az ex is egy újságíró, de amúgy filmeket szeretne csinálni, csak nem tud. Nem ad neki az állam pénzt. Pedig neki járna. Ennek a köcsög martincsabának meg biztos valami gazdag majom az apja, az tolja. Na csinálok még 5 fake ID-t és pontozgatok, hol van még a reggel? A kritikusokról szép lassan az is kiderült, hogy nem is kritikusok, hanem a konkurencia. Mind ugyanazt csinálja, vagy szeretné, amit én. Nem tudnak mit kezdeni a forgatókönyveikkel, mert itthon nincsenek Warner meg Universal stúdiók, az aktív filmesek meg a saját pecsenyéjüket sütik, nem keresnek független írásokat. Két út van tehát: vagy megcsinálják maguknak, ami nagyon melós, vagy hagyják a fenébe, és inkább írnak mások filmjeiről. Na most képzeld el, ahogy nagyon durván elhízott, fogyókúrára képtelen lányok tudósítanak szépségversenyekről, olyanokról, akik baromi sokat szenvednek azért, hogy úgy nézzenek ki, ahogy. Persze van, aki genetikaliag olyan (ami szintén nem biztos, hogy véletlen, de ez a blog nem a reinkarnáció előtti pontleosztásokról szól), de a lényeg, hogy az irigység kicsit nagyobb bennük, mint az átlag felhasználókban. A Dobogó kövek még sehol nem került bemutatásra, amikor a sminkesünk, Dani, aki mellesleg szintén filmes újságíró, írt nekem egy levelet, amiben felkészített, hogy nagyon szét fogják szedni a cuccot, ha kijön. Na de kik? És miért? Kikerült egy plakátterv és már az elég volt nekik. Milyen cím ez, hogy Dobogó kövek? Akkor először hallottam, hogy valaki a címen lovagol, utána még százszor. Forgalmazók is javasolták, hogy változtassam meg, mert ez elriasztja a népet. Most komolyan? Az, hogy Dobogó kövek? A Dobogókőnél elásott kincset hívják így. Kövek, amik dobognak, Dobogókönél. Erre egyből jött, hogy na ez jó! Legyen ez a cím! “Kövek, amik dobognak, Dobogókönél” ez kurva jó cím, Csaba, maradjon ez, ezt jobban meg tudják emészteni. Vagy legyen a “debreceni vagányok” Hogy mi? Akkor legyen a “Nagy kaland” vagy valami egyszerű, de ne legyen ilyen bonyolult, hogy Dobogó kövek!

Reméltem, hogy csak valami nagyon vicces gomba kerülhetett a menzára a forgalmazóknál aznap, de leszarom, a közönség majd engem igazol. Aztán kijött a film, és nagyon sokan nekemestek, hogy há bazmeg milyen hülye cím ez? Már a cím feladta a leckét. A másik “sokkoló” tényező a személyem volt. Ki ez az arab cserediák a plakáton és -szó szerint idézem- mi a kurva anyját képzel, hogy ráteszi magát előre? Öööö, sorry, de az általam alakított személy a főszereplő, bocs már, hogy rajta van a plakáton. Meg oké, hogy én írtam, rendeztem, vágtam a filmet, de a plakátot nem én csináltam, ennyire multifunkciós nem vagyok. Megmutatták milyen lesz, én meg mondtam, hogy király! Nagyon sokat szidtak, amiért rajta vagyok a saját filmem plakátján, és most nem fogok Woody Allennel jönni. Jövök inkább Tom Cruise-zal. Ott van baszki a feje a plakátokon, olyan filmek plakátjain, amik felett ő maga diszponál 100%ban. Neki lehet. Zárójel nélkül megjegyzem, hogy az egész Indigó trilógia főszereplője egy mormon szerzetes lett volna, aki brutál jól beszélt magyarul. Nagyon szerette a sztorit, és szívesen vissza is jött volna az országba a potenciális folytatás miatt, de az egyház nem támogatta a szereplését. Így, mivel én kívülről tudtam a szöveget, és a fizimiskám is hasonló volt az övéhez, ingyen és bérmentve beálltam a saját filmembe. Egy gonddal kevesebb! Meg sem álmodtam, micsoda népharag lesz ebből. A népharag persze túlzás, mindössze 15-20 gyalázó cikk, 2-3 engem gúnyoló videó, és kb. 350-400 gyűlölködő megjegyzés, levél, komment, álnevek érkező facebook fenyegetés volt a jutalmam. Fasza dolog Magyarországon független filmesnek lenni, ezt le fogom még írni párszor.

Kedvenc kritikusaim

Mindig érdemes megnézni, ki az, aki kritizál, és miért teszi.

Belinkelek ide egy szösszenetet, amiről annyit érdemes tudni, hogy az alkotók, szereplők, mind filmeket kritizálnak. Nézzük meg hát őket! Elöljáróban annyit, hogy az alábbi kisfilm rendezője egy amúgy szimpatikus, rendes fickó, vele dumálgattam az egyik tesztvetítés után, és voltak jó észrevételei. Ő a kritikájában azt írta, “nem tudom utálni ezt a filmet” De miért kéne utálni? Azért, mert a “Kokas Imre” melletti karakter, Hlavaty Tamás (a vékonyabb a videóban) ezt várta tőle? Tamás lefikázta a Brooklyn című filmemet, majd szétgyalázta a Dobogó köveket is. Mindent kudarcnak ítélt meg a filmben: a zenét, a dialógokat, a színészeket. Főleg a színészeket. Tanuljunk hát tőle egy kis színészkedést:

Tamás jó barátja Tóth Csaba, együtt jabbáskodnak a VOXban. Csaba szintén már akkor fikázta a filmem, amikor az még ki sem jött. Ő azért nagy favorit, mert amerre járt, összekent mindent az én véremmel. Leírta, mekkora fos a filmem, online, offline, mindegy, hogy Nők Lapja Café, Wan2, Est, Vox, az ilyen jólelkű szakembereket szeretik fél tucat helyen alkalmazni egyszerre. Aztán írja egy Dobogó kövek rajongó (hihetetlen, de ilyen is van), hogy nem is rossz a film, ahhoz képest, hogy az NLC-n is egyest kapott, meg a Voxban is az év legrosszabb filmjei közt van. Nem is sejti, hogy az mind egyetlen ember lelkéből jött ki. Volt olyan, hogy egy befektetőt megfűztem a Surprise! You’re Undead! című sztorimmal, majd a következő találkozóra kinyomtatott lapokat hozott magával. Ezeken Tóth Csaba ellenem folytatott hadjáratának eredménye volt látható. Kinyomtatta a kritikákat, és mondta, hogy Martin, téged nagyon utál a szakma. A szakma? 2-3 huszonéves fotelhuligán? Akik elképzelik, hogy szupermodellekkel édeshármasozok Cannes-ban, és közben szúrkálják a woodoo babát, aminek a fején a letöltött facebook profilom printje feszül? A lényeg, hogy aznap épp egy 150.000 dolláros befektetésről maradtam le. És nem minden nap adódik ilyen egy outsider filmes életében. Ha nem magyarázkodással indul akkor a találkozó, hogy "de az csak egy srác, egy másik Csaba, ő írta ezt is, meg ezt, meg amazt is", akkor lehet most nincs időm blogokat szerkesztgetni.

Érvelhettem, hogy "nem igaz, hogy full bukta és hogy mindenki utálta. Az igaz, hogy nem nézték meg a filmet túl sokan, mivel semmi kertévés promónk nem volt, ami pedig alap, és ráadásul, akit érdekelt volna is eltántorodott ezektől a kurva kritikáktól, de aki megnézte, abból sok szerette." Hülyén veszi ki magát az állandó mosakodás, valahol ez a poszt is az, és kellően szarul is vagyok tőle, de legalább egyszer legyen már a neten az én verzióm is. 

Vissza a befektetőhöz: Tetszett neki a Surprise! szkriptje, de azt látta a kritikákban, hogy egy amatőrfilmes vagyok, és ennyi kritikus (kb 3-4, csak ugye T.Cs. többször is) nem tévedhet. Mégiscsak ők a szakmabeliek. Magyarázkodhat az ember, hogy nem, ezek nem szakmabeliek, ezek újságírók, köpködők, ezek a “nem tudják, ezért tanítják, vagy ha tanítani se tudják, akkor kritizálják” közhely hús-vér manifesztációi. A befektető úgy fejezte be mondandóját, hogy oké, akkor bizonyítsam be egy másik filmmel, hogy jó vagyok, és majd utána bizniszelünk. Persze akárhova mentem a filmes dolgaimmal a Dobogó kövek után, rámgugliztak és látták, hogy hajaj... ez egy amatőr senki. És kb. ez van a mai napig. És hiába győztem már meg a tudásomról nagyon fontos filmeseket, ami egyszer ugye kikerül a netre...   “Nem kell foglalkozni a kritikákkal!” nagyon sokan mondják ezt. Csak épp nem nekem kellene mondani, hanem a befektetőknek! Nekem nincs más, csak a reputációm. Nincs szerződésem stúdiókkal, nincs két három fasza film mögöttem, senki nem ismer, így csak a díjak számítanak, vagy amiket lehet olvasni rólam. Én mivel nem áll szándékomban testvérszerelemről, falusi tragédiákról, meg kulcslyukon átmászó legyekről forgatni - nem fogok díjakat kapni.

Tessék, itt egy díjnyertes film előzetese, legnagyobb nevű filmalkotónktól:

Én ilyet nem szeretnék! Picit nekem is feláll a petróleumlámpákra, de akkor sem fogok ilyet forgatni. Addig meg nem lesznek díjaim. Maradnak a referenciák. Amiket amúgy idén rontatott le a bronzérmes kedvenc kritikusom, egy videóblogger (akinek, ahogy láttam, minimum 30-40 ezren nézik a dolgait). Persze, ezt kikérné magának. Ő nem rontatott le semmit, ő senkinek nem mondta, hogy szavazzák le a dolgaimat, ahol csak tudják, ő csak alaposan bemutatta, mennyire egy rakás szar a lényem és a filmem. (Mindezt töménytelen mennyiségű félreinformálással, és a tények teljes kihagyásával vagy elferdítésével.) 

Ez olyan, mintha nekem is lenne mondjuk pár száz fanatikus követőm, akiknek azt mondanám, hogy ez a blogger kritikus megmérgezte a kiskutyámat. Aztán rámutatok. Ott megy! Snitt. Bírónő én senkinek nem mondtam, hogy rúgja beljebb a bal szemét 5 centivel!

Mesélek még, milyen fasza gyerekeket szabadítasz magadra, ha alkotásra adod a fejed:

Ez a bronzérmes, két éves fáziskéséssel vette a szájába a már rég lerágott csontot, és volt annyira inkorrekt, hogy a sok köpködés mellett le is szpojlerezte a filmet, ezért a kolléganőm letiltatta a youtube-on az “elemző videóját”.

Erre csinált egy másik videót, amiben jól leleplezett, hogy a kolléganőm igazából én vagyok, és női ruhában verem a farkam a saját videómra... hát lelke rajta. A kritika amúgy mostanra már lepereg, de a szemétkedés nem. Az ügyvédemhez is eljutottak a videók és kért, hogy hadd indítson már ellene egy jó kis polgári pert végre. A szólásszabadság egy dolog, a jó hírnévhez való jog meg egy másik. 
A youtubeon állandóan kurva anyázó felhasználók sem sejtik, hogy az IP címük bármikor beazonosítható, és simán meghurcohatja őket egy arra ráérő felpipázott alkotó. A kommentelőkről külön posztot lehetne írni, de ez mégiscsak egy független filmes blog akar lenni...

Ennyit tehát a Dobogó kövek koncepciójáról és a hihetetlen károkat okozó kritikai fogadtatásról. A mai napig egy csomó jó- és rossz szándékú levél jön, amiben érdeklődnek, hogy há' mi vót ez? Mostantól elég ezt a linket átküldenem. És kritikusokról összegezhető tanulság: le kell ezeket kenyerezni, mind! Amelyikkel személyesen beszéltem a bemutató előtt, azok nem nagyon írtak rosszat, hisz mégiscsak ismerős vagyok, vagy mi. Meg csak fizettem egy tejes kávét.