2013. július 5., péntek

LINDA VISSZATÉR (VAGY MÉGSE)


Egy gerincbántalmi segédeszköz reklámfilmforgatása hozott össze Görbe Nórával még a nyúl évének második felében. (Nem kell gugli, 2011) A forgatáson a szokásos tesztimoniál rész mellett különböző vágóképeket vettünk fel, hogy telnek Nóra mindennapjai. Ahogy reggel beszaltózik a konyhába, fogaival megőrli a kávészemeket, mint Chuck Norris, majd jön a májgeri és a postás epizódja, végül az esti tai chi a vérfarkasokkal. Persze, nem ez a verzió ment le a tévében, de mi ott a forgatáson azért láttuk, hogy Nóra még mindig nagyon jó formában van. Kérdeztem is tőle, hogy miért nincsenek további Linda epizódok, mire megjegyezte, hogy egyszerűen nem írnak neki. Hát persze, miért is írnának!? Annyi akciófilmes legenda kerül ki minden évben a magyar tévéből, Linda már tényleg nem érdekelne senkit. Na, majd én írok, mondtam magamban úgy, hogy azért Nóra is hallja.
Linda visszatér - Johnny Golddal

A reklámforgatás után Mayer Zoli operatőr barátom vetette fel viccesen, mi lenne, ha Johnny Goldot betennénk Linda mellé? 2011 őszét írjuk, Johnny még nagyon megy. (Poszt róla később)
Be is ugrott 3 évadra való szituáció és alapsztori a korkedvezményes nyugdíjból állományba visszarendelt, tapasztalt Lindával és a zöldfülü kommandós wannabe Gyurkó Bandival. (Aki ugye a Johnnyt formáló Tánczos Tomi lett volna) Ahogy hazaértem, leültem, hogy összeírjak pár szitut és poént, de kijött az új Big Bang meg a Breaking Bad epizód, úgyhogy inkább majd másnap. A másnapból aztán jövő hét lett és csak 2-3 közepesen fárasztó geg maradt az ötletcunamiból. Aztán kimentünk Los Angelesbe Kálával és picit hanyagolódott is a Linda projekt. (a kinti tapasztalatokról szóló poszt itt)
Míg kinn voltunk, jött egy érdeklődő SMS Nórától, hogy mennyire komolyan gondoltam én azt, hogy írnék neki új részeket. És hirtelen megint rámtörtek a “képek”. Egy teljes évadnyi sztori pattant ki, ezúttal lejegyeztem őket, és az első kettőt komolyabban ki is dolgoztam.

Amikor hazajöttem, egyből be is mentünk a királyi tévébe, hogy na akkor csókolom, csinálnánk pár Linda részt. Kiegészítve Johnny Gold-dal, hogy mindenkinek jó legyen. Szerencsére Nórának nem volt ellenvetése Johnny ellen. Kicsit utánajárt, hogy milyen a srác megítélése és mákunk volt, az ellentáborba nem akadt bele. A tévénél viszont rögtön az arcunkba nyomták  a “Nincs most erre pénz” kártyát. Ezt már sokat láttam ezelőtt is, de nem gondoltam volna, hogy egy Linda projekt - ami mégiscsak az egyik  legnagyobb hazai sorozat ever - hasonlóan le lesz pattintva.
Írtam néhány nagyfaszúnak levelet, de természetesen senki nem válaszolt. Némi derickkezés után persze telefonon is lehet boldogítani ezeket a döntéshozókat, de mivel nem igazán ismerős a számom, általában nem veszik fel. Ha igen, akkor meg pont rosszkor hívom őket, úgyhogy hívjam már máskor, amikor majd nem veszik fel. 


Az ideális producer

Közben a Johnny Gold hotline-ra beérkezett egy extra forró hívás. Kis hazánk egyik legtehetősebb embere meghívta Goldot egy szülinapi bulira. Nyugatra. Magángéppel. Jézus. Mennyit kérjünk? Késő, már a kollegina lebeszélte az alapból kedvezményes, éhező kollégistákra szabott árat. 
A magángépen már csak egy hely volt, de Johnnyt nem engedhettem el egyedül. Nem csak azért, mert nem beszél külföldiül és még eladják nekem Dubajba, de gondoltam, ha vele megyek, hátha szóba kerül a bulin, mivel foglalatoskodunk mostanában és akkor véletlenül megemlíthetem, hogy Johnny Gold és Linda együtt odacsapna, már csak egy pár millió hiányzik, persze dollárban..
Johnny lenyomta a Minden jó velemet a főnökkel 3x, meg a többi slágert is, aztán pedig jött a laza csevej. Amikor megkérdezi tőled egy milliárdos, hogy “Tudok segíteni?” akkor nem is tudom, melyiket nehezebb kontrollálni: a könnycsatornát vagy a vizeletet. Vendéglátónknak tetszett a Linda-Johnny ötlet, és kiderült, hogy egy potenciális mozifilm költségvetése az kb 1 napi bevétele, úgyhogy ha jó a cucc, akkor hajrá! Álló dákóval tértünk haza, de hamar kiderült, hogy nem lesz kufírc. Elkérték a számunkat, de nem hívtak többé, hiába rittyentettük ki magunkat. Akkor tetszettünk, de aztán elszállt a szerelem. Van ilyen. Legalább ezt is megtapasztaltuk. (köcsög karma)
Aztán csak nyomultunk kicsit levélben, hogy na akkor mi lesz, de kiderült, hogy a potenciális mecénásunk az addigi eredményeinktől nincs elájulva és csak akkor tárgyalhatunk tovább, ha profi szakmai vezetést lát a film mögött. Felcsillant újra a (hamis) remény! Az istenek rámvigyorogtak rothadó, lyukas fogakkal, de nekem az akkor tündérek mosolya volt. Azt akartam látni! Évtizedek óta álmodozom egy mecénásról, hogy ne kelljen 30.000-szer elmagyaráznom a Present Perfectet meg a szenvedő szerkezetet egy kurva film költségvetéséért. Ragaszkodtam az illúzióhoz. Az új feladat - amit én adtam magamnak - tehát az volt, hogy amellett, hogy összepötyögök egy minden igényt kielégítő forgatókönyvet, a legjobb stábot verbuválom a projekthez. 2012 májusában félretettem a különálló epizódos tévésorozat ötletét és elővettem a korábbi, több részen átívelő sztorit, hogy egy kiadós, road movie jellegű mozitervet csináljak belőle.

Eredetileg 10 részen keresztül üldözték volna a jók (Linda, Johnny, Bodrogi, Pindroch Csaba és Elek Feri karaktere) a rosszakat (egy értelmiségi rosszfiút, kb Ákos fizimiskával és szőke “asszisztensét”, akire Miló Vikit néztem ki) de le tudtam rövidíteni a sztorit laza 140 percbe.
Közben sikerült a legjobb storyboard rajzolótól a legprofibb fahrtkocsi tologatóig mindenkit beszervezni. A hi-end technika is rendelkezésünkre állt, és gond nélkül adtam volna át a rendezői sámlit bárkinek, aki megnyerőbb referenciával rendelkezik (meg esetleg egy csuklójához bilincselt aktatáskával érkezik)
Még egy kis demót is forgattunk 2012 nyarán, csak, hogy megnézzük, milyen Linda és Johnny együtt. A videót nem hoztuk nyílvánosságra (egészen Szilveszterig) csak és kimondottan belső használatra szántuk, na meg persze, hogy megmutassuk a gazdag bácsinak, hogy mennyire komolyan gondoljuk az egészet. Null forintból készült amúgy a pilot, Sitkei Szabi barátom szolgáltatta a technikát és minden stábtag, szereplő egyből jött.
2012 júliusában elküldtük tehát a döntéshozónak a csomagot és vártunk. És vártunk. Lettek volna csipp-csupp dolgok, amiket most már bánok, hogy kihagytam, de akkor minden energiánkkal a “nagy projektre” fókuszáltunk. Volt minden new age baromság a vonzás törvényének gyakorlásától a legpozitívabb gondolkodásig minden. Annyira hittünk a cuccban, hogy a pápa hozzánk járt továbbképzésre. De csak vártunk. Hogy még impozánsabb legyen a stáb és a szereposztás, közben ledumáltam David Hasselhoff ügynökével is egy kis cameot. Persze David bekérte a teljes forgatókönyvet angolul, de kikönyörögtem, hadd ne kelljen már lefordítanom 140 oldalt angolra, elküldöm a végső nagy jelenetet, ahol ő is belép, és legyen már az elég. Nagy duzzogva belement az ügynöke. Mr Baywatch gázsijában is megegyeztünk, már csak a mecénás áldását vártuk. Vánszorogtak a napok, és közben persze semmi bevételünk nem volt. Johnny Gold nem hozott pénzt, a reklámfilmforgatások elmaradtak, angol nyelvoktató könyveim után járó pénzemet nem kaptam meg, ügyvédi felszólításra sem. Ahogy ez lenni szokott. De nem érdekelt. Csak azt néztem ötpercenként, hogy a titkos link számlálója mikor vált nulláról egyre, vagyis mikor nézi már meg a videót (és a csatolt bemutatkozó anyagot, szkriptet, treatmentet, szinopszist, gyártási tervet, költségvetést) drága, távolból is az ideális producerjelöltünk. Ő ugyanis, ha rábólint a dologra, akkor kizárólagos finanszírozóként (nem akart a többi producerrel jópofizni) szabad kezet volna a teljes kreatívban. Reakció nem jött tőle, így amikor már nem bírtam tovább,  kicsit nyomultam mailben (a telefonszáma top secret volt előttünk is). Kiderült, hogy szeptember közepén jön haza Magyarországra, akkor majd nyikorgunk személyesen. Közben bejelentette Johnny Gold, hogy ő nem akar már bohóckodni, komolyabb zenei karrierre vágyik. Wtf? Na, ez majd egy külön poszt. A lényeg, hogy a szeptemberi találkából nem lett semmi, és közben Tánczos Tomi is elevezett más vizekre.

De azért sem adtam fel. 3 és fél hónap alatt, a Linda mozi írása közben több karaktert ütöttem le, mint Kelet-Európa összes kidobója egész évben. Ennek a kölöknek meg kellett születnie! Tudtam, hogy ha világra jön, szép lesz, és jó hangosan szól majd! És amikor végre szán ránk egy kis időt a befektető, akkor őt is meg tudom majd győzni. De nem jelentkezett. Megint rajtam volt a sor. Egy pár hét múlva rátenyereltem a send gombra virtuálisan azalatt a levél alatt, amit minden nap újra és újra megírtam. A producerjelölt pedig ezúttal gyorsan válaszolt. Közölte, hogy időközben belelépett valamibe, úgyhogy most nem... most sem. És amúgy is szeretne inkább saját dolgaival foglalkozni.

Eszembe jutott, hányszor találkoztam joviális milliomosokkal, akik bírták valamelyik írásom, karakterem, dalom és kiröhögtek, hogy csak 300.000 ft kellene a megvalósításra/folytatásra. Annyit dobálnak be a parkolóautomatába egy átlag péntek este, há' mi az a pénz, ne szomorítsá' má', hogy csak ennyi kéne! Na, küldjem át a dokumentációkat meg a számlaszámomat, oszt majd jó lesz. Azóta is várom, hogy jó legyen. De rendszerint ezek a milliomosok úgy voltak milliomosok, hogy épp ki tudták fizetni a bérelt kabriót arra a hétvégére, trendi zakójuk címkéje meg ott csiklandozta a hátuk északnyugati részét szombat reggelig, amikor végre visszavihették a jelmezkölcsönzőbe.
Aktuális producerjelöltünk viszont nem szarral gombfocizott. Rajta látszott, hogy a pénz egyáltalán nem probléma, és ha valamibe beleszeret, akkor mindegy hány nulla van egy páros vagy páratlan szám mögött. Szóval az, hogy nem szeretett belém, belénk, a projektbe, főleg azok után, hogy tök jó pozícióból indultunk nála a Johhny Golddal, na az nagy kudarc volt. Úgy éreztem magam, mint valami emlős, aki lemaradt Noé bárkájáról és most már tuti, hogy kipusztul.


A szokásos producerek Másfelé kellett indulnunk az anyaggal. Egy pillanatra átsuhant az agyamon, hogy hagyni kéne a francba az egészet, de Nórának nagyon tetszett a könyv, meg azok a stábtagok, akik nem csak hazudták, hogy elolvasták, hanem tényleg rászántak másfél órát, ők is biztattak, hogy ne adjam fel, ez ha összejön, nagyon odabaszhat. Olyan szépen mondták ezt, hogy nem tudtam ellenállni. Jöhettek az igazi hard-core producerek! Mit nekünk milliárdos üzletember? Nem ért ő úgy hozzá, mint a jó magyar filmes szakemberek!

Megkerestem először egy jó nevű producert, aki olyan filmet csinált, amitől senki nem vágott eret magán. Érdekesnek találta a koncepciót. Elolvasta a könyvet, de hosszúnak találta. Sok álmatlan éjszaka után, megerőszakolva magam, de legalább a könyvet nem, megszültem egy 122 perces verziót. (Ez volt a 9. változata a mozifilmnek)
Elküldtem a producernek és vártam a választ. Ami nem akaródzott megérkezni. Aztán valahogy csak összejött még egy találka, de megkaptam, hogy ez egy tévéfilm. Tolmácsoltam a stábtagoknak is, akik visítva röhögtek. Mert ugye olyan helyszínek vannak a könyvben mint pl. Erdély, a francia riviéra vagy Las Vegas, meg olyan verekedések, ahol pusztul gurul minden, rotoscope technikák, CGI, 21. századi trükkök, ami biztos minden második átlagos magyar tévéfilmben van, csak azóta sem tudom, melyik csatornán. Szerinte ez tévéfilm. Nem tudtam ezzel mit kezdeni. Jöhetett a következő producer. Amikor bemutatta Nagyfejű Vállalkozó egy karácsonyi céges bulin Nagyhasú Producert, akkor egyikük sem sejtette, hogy ott helyben beütöm a nevét a telefonom apró guglijába, és megnézem, hogy tényleg az Pocak úr, akinek mondja magát? Persze, ő a híres magyar-amerikai koprod a “Nemmondommegmiacíme” producere. De akkor miért nincs ott a neve az imdb-n, a film weboldalán, sőt sehol a gugliban? Jaj, tegyem már le azt a kurva telefont és rájuk figyeljek! Elmondják, mi hogy lesz. Na de kik is ők? Nagyfejű rendben van, ő azért van itt, hogy bemutassa Gyomor Professzort, de Gyomor! Na, ő ki a tököm? És mondják, hogy higgyem már el, hogy a “Nemmondommegmiacíme” producere. De nincs ott a neve! Jó, lemaradt. Mit csinált még? Azt a másikat! Melyiket? Jaj, nem mindegy? Kuss már! Ne azon lovagoljak, mit csinált! Kit érdekel, mit csinált, ne arcoskodjak már! Most meg hova megyek? Kis amatőrfilmes buzi vagyok, menjek csak! Mentem is, a harmadik producerhez.


Ő művészfilmeket hozott eddig össze, de szívesen kooperálna Linda ügyben is. Na mutassam! Jaj, 122 oldal, Csaba! Szedd már össze magad! Ki szeretne 122 percet forgatni, amikor már 74 perc is nagyjátékfilmnek számít. Számoljam ki! Egy nap alatt le lehet forgatni 4 percet. Sok dialóg kell, akkor ötöt. És akkor 16-18 nap alatt le lehet forgatni. Végzős színművészetisek eljönnek referenciáért. Ez a film 10 millióból leforog. Nem kell ide RED meg nagy tököm mozikamerák. Ez nem Hollywood! Már a fényképezők is full HDban vesznek videót, jó az! Ezeknek? Kik nézik ezt? Prolik! Jó ez nekik.
Ő ilyen elit volt, vagy mi. Meglátta a plakáttervet és reflexből leköpte Johnny Goldot, ami nem igaz, de jól érzékelteti a hozzáállását, meg amúgy gondolatban tuti leköpte. Láttam a szemén.

Kála közben csinálta a különböző cégeknek szóló termékre/szolgáltatásra szabott bemutatkozó anyagokat, ajánlatokat nagyszerű termékelhelyezésre. Jöttek-mentek a producerek, egyik viccesebb volt, mint a másik. ("Mindegy, csak csöcs legyen benne") Két dologban a legtöbb egyetértett: 1. Linda nem kell már a Linda filmbe, legyen Linda lánya, mondjuk Melinda   2. Senki nem néz meg egy 122 perces filmet, nagyon max másfél óra kell. Könyörgöm, ki megy úgy moziba, hogy
- Bébi, megy az új Jim Carrey film, megnézzük? - Hát attól függ, hány perces .
Meg ez a "nem kell Linda a filmbe, max cameoszerepre" ez milyen dolog már? Az idősebbek annyira rettegnek az öregségtől, hogy rosszul vannak a gondolattól, ha egy érettebb arcot látnak a plakátterven. Szerintük ilyet már senki nem néz, aztán elmennek az Expendables-re, ahol 60-70 évesek tesznek tönkre minden tönkretehetőt. 
A US filmkészítők is próbálták megszokatni velünk Indiana Jones fiát, de Shia La Bouftól mindenki paff lett, Bruce Willis fia se jött be a Die Hard 5-ben. A legendákat nem lehet lecserélni. Jöhet egy 25 éves Bud Spencer meg egy 21 éves Terence Hill klón, ide a bökőt, hogy nem fognak működni! 
Új karakterek kellenek! Vagy ha a régieket vesszük elő, akkor nosztalgiázzunk velük, vagy vigyük tovább a sztorijukat, de ne próbáljuk már pótolni őket fiatalabbakkal! Ugyanabban a szerepben! James Bond maradhat 100 évig 40 éves titkos ügynök, de még egy 20 éves Linda nem kell. Az 55 éves Lindában új dimenziók nyílnak meg. Végtelen mennyiségű poén lehetősége van egy koros, már nem szívesen sikoltozó, egy Babetta látványától elpiruló tapasztalt nőben, aki még azért mindig fejberúg bárkit, aki rászolgál.
Sokan belém álltak, hogy olyan jó volt a Linda sorozat, olyan jó szájízzel ért véget, miért kell hozzányúlni, csak elrontjuk a legendát. Nem tudták, miről beszélnek. A Linda tényleg egy pöpec sorozat volt a 80'as években, de 2000-ben forgattak öt részt, ami szerintem nem volt méltó az eredeti szériához. Mindig is bennem volt, hogy ne így legyen már vége. Linda szőkén, aikido betyárként okoskodva vonul ki a magyar filmtörténelemből? Legyen még egy (vagy több) a régihez méltó, vicces és akciódús film vagy sorozat. 
Nagyon kevés reklámfilmet forgattam, mert főleg a játékfilmek érdekelnek és pont Nórával fúj össze a szél? Úgy voltam vele, hogy basszus, ez nem lehet véletlen. Na mindegy, mesélek még a producerekről, még tart az altéma. Amikor a hetedik magyar producer mondta, hogy senki nem néz 90 percnél hosszabb filmet, akkor eldöntöttem, hogy viszek magammal egy nyomorult moziműsort és felolvasom ott a percen, idegesítő fejhangon, ha kell.
Épp szürcsöltem a cukros löttyöt, amikor a 8. jelölt beszólt, hogy “122 perc? Ki kell vágni fél órát a könyvből.” Akkor végre elővehettem nagy pofával egy aktuális programmagazint és sorolni kezdtem: Skyfall (143 perc), 40 és annyi (134 perc) A Hobbit (170) Nyomorultak (157) Anna Karenina (130) Django (165) Kényszerleszállás (138) és végül, de nem utolsósorban Lincoln (150 perc). A Linda, a maga szerény 122 percével a legrövidebb film lett volna a héten bisziri basszameg! Meg eleve, olvasta egyáltalán a forgatókönyvet?
“Á, de ezek amerikai filmek” jött a replika. Ja, értem. Ha amerikai, akkor kibírom a 3 órát is, ha magyar, akkor szabaduljon a néző másfél órán belül. Logikus, de nem ez a cél! Csináljunk olyan filmet, amit ugyanúgy élveznek, mint egy amerikai filmet! Na ilyenkor néznek rám, hogy hülye vagyok? Nehogy már olyan “szart” csináljunk, mint a jenkik, mit értenek ők hozzá, majd mi feltaláljuk a spanyol tapaszt.

Nagyon sok magyar filmproducer annyira tiszteli a nézőt, hogy kb. így áll a filmkészítéshez:
“Megnézzük Csabikám, mit tudunk ingyen elhozni. Ott van pl sógorom tejüzeme, na ott lehet rumcájszkodni. Meg az irodámba is jöhettek, csak a cipőt vegyétek le! A nejem tanár, simán intéz tornatermet, csak ne tűnjön el semmi!  Írjál jelenetet oda, ne legyél lusta! Úgy írd át a könyvet, hogy legyen benne 4 traktor, mert azt most Sanyiék leselejtezték, össze is lehet törni, aztán eladjuk hulladéknak. Meg hozunk tanodás színészeket, azok örülnek, hogy szerepelnek, nem kell gázsi. Kaját is hoznak magukkal. A stábnak is, ha kell. Örüljön, hogy jöhet, kell neki a referencia, nem igaz? Full tehetségtelen, mesterkélt, meg remeg a hangja, de ki nem szarja le, nem igaz? Már megvette a paraszt a mozijegyet, mire rájön, hogy szar az egész, vagy ha nagyon igényeskedsz, akkor szinkronizáltasd le valakivel. Nem igaz?”  



Új év, új stratégia
Szilveszterkor kiraktam a Linda demovideót a youtube-ra. Pusztán kalandvágyból. Meg, hogy lássam, mit szólnak az emberek. Főleg azok, akik milliók felett diszponálnak marketingileg. Hát öcsém, húgom! Kaptunk hideget, meg még hidegebbet! Hogy közösülnénk a szüleinkkel! Hogy képzeljük ezt? Dögöljünk már meg oszt kész. 144en írták be, hogy rángat a kamera. Ha egy helyben áll, akkor meg az a baj. Persze lehetett volna darut építeni, amit sínre teszünk, de a demót még magunknak csináltuk, büdzsé nélkül. Mindenesetre nagyon kikaptunk. Még egyszer elő ne forduljon, hogy filmet csinálunk, mert letépik a szánkat! Mindig öröm valami újjal kijönni a lelkes közönségnek, olyan nagy szeretettel fogadják. A szakma meg pláne.

A “kamerarángást” amúgy a legaktuálisabb amerikai akciófilmekből vettük át. “Elrabolva 2”, “Bourne odacsap a farkával 3”, felkúrt shutter-rel, egy akciórendezővel és gerillastábbal estünk neki, null forinttal és mindössze 180 perc szabadidővel. Egy 4 perces kisjátékfilmet általában egy fél évig csinálnak (előkészítés-forgatás-utómunka). Ismerek több profi, hivatásos fiatal filmkészítőt, akinek a vizsgafilmje rövidebb, és egy évet kínlódott a megvalósítással. Ja, és elégedetlen a végeredménnyel. Mi kitaláltuk kedden, szerdán összeszerveztük péntekre, csütörtökön gyakoroltunk, hétvégén már meg is vágtam. Egy spontán kis szösszenet, amit minden okostojás a cannes-i fesztivál kisfilmjeihez hasonlítgatott. Persze én is szívesen molyoltam volna a kisfilmmel fél évig, de pénz nélkül a félnapos forgatásnak is örülnöm kellett. A média viszont nagyon pozitívan állt hozzánk (kivételesen), és rácuppant a demóra. Non stop csörgött a telefonom. Felhívtak mindenféle tévéktől, rádióktól, de sokszor ilyen szinten ment a beszélgetés:
ő: Heló! X vagyok a Z rádiótól. Te csinálod a Lindát?
én: Hát szeretném.
ő: Hallod? Ki csinálja?
én: Én. Továbbra is.
ő: Akkor hozzál már össze Bodrogival!
én: Az a baj, hogy író vagyok, nem randiguru.
ő: De úgy kéne, hogy Bodrogi meg Szerednyei kéne holnap fél 7re a rádióba. Meg persze Nóra, de őt lehet felhívjuk mi. Vagy te is ledumálhatod vele.
én: Gondolom, ingyen kéne.
ő: Nem, bazmeg, majd fizetünk, persze, hogy ingyen kéne, nekik jó, ha szerepelnek.
én: Nem biztos, hogy ők is így gondolják. És léci, ne bazmegelj, árt az aurámnak.
ő: Jó van, de tényleg nektek jó, ha kaptok promót.
én: Már kaptunk eleget. Lehozta a két nagy hírportál, a a két nagy kertévé, én nem vagyok mohó, részemről elég volt.
ő: Ne te döntsd már el!
én: Vagyok olyan helyzetben, hogy eldöntsem. Elég lesz a promóból most már. Ha valakit akarsz a műsorodba, akkor hívd fel! Ne haragudj, én nem fogom megszervezni helyetted, pláne nem fogok szívességet kérni.
ő: Ne basszál már ki velem!! Ezután még volt pár halva született mondat, de kb. ennyire emlékszem jól, főleg, hogy frissen megírtam mailben a legjobb haveromnak. Ahogy befejeztem a levelet, Lófasz Kapitány újra hívott. ő: Heló! X vagyok a Z rádiótól megint.
én: Heló.
ő: Na, figyelj már, lebaszott a főnököm! Nagyon kéne Bodrogi meg Linda holnapra! Szerednyei nem gáz, ha nincs.
én: Nincs meg Bodrogi száma, nem tudok segíteni.
ő: De Nóráé megvan.
én: Igen, de azt mondtad korábban, hogy őt ti is fel tudjátok hívni.
ő: Igen, de neked kéne.
én: Ne haragudj, de nem szeretnék közvetíteni az ügyben.
ő: Jó’ van, akkor menjél bulizni, bazmeg! És ő képvisel egy nagynevű médiumot Magyarországon. Lebaszott és elküldött bulizni. Jó, hát péntek este volt, régen ilyenkor tényleg beleharaptunk az éjszakába. Na szóval, jöttek a cikkek. Volt amelyikben még állítólag én is nyilatkoztam, pedig engem tényleg csak azért hívtak fel, hogy összehozzam őket Nórával, Bodrogival, vagy David Hasselhoffal, aki időközben amúgy rég elpárolgott, mivel a gázsiját nem tudtuk időben egy escrow számlára tenni.
Olvastam arról is, mennyire szomorú vagyok, amiért eltűntek a producerek, pedig Isten látja lelkem, meg kb. Kála, hogy a derűmből egy pillanatra nem csippantottak le a profi szakemberek a profi kéréseikkel (vágjál már ki 30 percet mostmár tényleg, komolyan mondom, ne nekem kelljen) Meg eleve nem is szívesen adok interjút, kizárt, hogy valakinek a lelki állapotomról nyilatkozzak. Majd ha VV Martin lesz a hivatalos nevem.


Linda visszatér - Szabó Simonnal
Az év első felében szövetkeztünk egy nagynevű reklámossal, aki szintén megfuttatta a projektet nagyobb cégeknél, hátha termékelhelyezésből összejön valamennyi. Nem akartunk reklámfilmet csinálni a Lindából, vagyis ha nem muszáj, ne nyúljon premier plánban a főhős valami csokis kekszért vagy alkoholmentes sörért, meg ne álljon meg a Karaj Bt táblája előtt 3x a filmben! Persze, ha okosan tudunk reklámozni, ami nem billenti ki a nézőt, akkor belefér. Pl Lindának sok kütyüje lenne, okostelefonokkal, táblagépekkel bénázni jó poén, és ha az most G-mobil vagy Butafon, nekünk aztán tök mindegy, valamilyen úgy is kell, és ha látszik a logó picit, az oké.
Ha nagyon nagyba kapja a néző, persze, hogy zavaró, de általában a cégeknek is jobb ha diszkrét a megjelenés, nem sül el fordítva a dolog. Kb. két tucat termék vagy szolgáltatás tudna bújtatva megjelenni, amiből úgy voltam, hogy ha hozunk 3-4et, akkor nem érheti szó a ház elejét. Persze az érdeklődők száma nulla lett, max kapunk egy szál kolbászt, de az akkor jelenjen meg 3x!

Többször találkoztam egy híres tévés személyiséggel is, aki látott fantáziát a dologban és kivételesen nem kezdett el a film hosszán lovagolni. Próbálkozott ő is behozni ezt-azt, de végül teltek a hónapok és nem lett eredmény. A végén összehozott ő is egy amerikai-magyarral, aki szintén felrakta a Hosszú ez a film c. lemezt, meg ő az egész könyvet át akarta iratni. Persze olyannal, aki kb. sose csinált még nagyjátékfilmet. Egyértelmű opciónak tűnt, hogy beadjuk a filmet a Filmalaphoz és pályázunk gyártásra, de először forgatókönyv-fejlesztésre illik. Na de a könyv meg már kész volt. Ezt mindenhol nyilatkozta Nóra is. Most kezdjünk el bohóckodni, hogy kérünk 1 milliót forgatókönyv fejlesztésre, majd hónapokig bejárunk konzultációra, hogy na, hogy áll az írás? Kész van egy éve. Az alapnál a szakértők kivesézik a sztorit, a dramaturgiát és a dialógot, majd ráhúzzák valami képletre?
Amikor írtam a könyvet, magasról tojtam a szekvenciaelméletre, vagy hogy a midpoint a helyén legyen. Úgy írtam, hogy Nórának tetsszen, nekem tetsszen, meg főleg a közönségnek, a szakma felőlem fanyaloghat, nem lehet ennyi istent szolgálni egyszerre.

Továbbra is úgy érzem, hogy az írás művészet, nem matematika. Ha iskolában lehetne tanítani a humort, az ihletet, akkor biztosra menne az ember, és tanult szakemberekre bízná a könyvet. Így viszont marad az állandó kockázat. Megértem, hogy a döntéshozók ezt minimálisra akarják redukálni. Na meglátjuk. Majd írok, mik a fejlemények.

Addig is egy kis update

Időközben a Johnny Goldot alakító Tánczos Tamást "kiutálták" a potenciális partnerek a filmből. Egyik sem látta a websorozatot, csak bohóckodós klipjeiről ismerek, az pedig kiverte a biztosítékot. A helyére Szabó Simont láttuk jó alternatívának. Ő ráadásul több, mint színész, így a film elkészítésébe társrendezőként is szívesen látom.

A másik, ami kiverte a biztosítékot, az a pont ez a poszt, de nem fogom törölni. A blogom célközönsége a "független filmesek", akik igenis jó, ha látják, mi vár rájuk, nem pedig a producerek, akiknek rosszul esik, ha ilyen csúnyaságokat írok, mikor ők nem is ilyenek.

Annyit hozzáteszek, hogy az igazán nagynevű producerek természetesen nem Sanyiék kikukázott traktorjaival, meg amatőrszínészekkel akarnak filmezni, viszont egy független filmes nem biztos, hogy egyből a Filmpartners-szel vagy a Megafilm-mel fog tárgyalni. "Alsóbb szinteken" pedig igenis ez vár. Ezt már lassan 10 éve tapasztalom. 

És ami még sokaknak beakadt, egyenesen a poszt utolsó bekezdéséből: "Amikor írtam a könyvet, magasról tojtam a szekvenciaelméletre, vagy hogy a midpoint a helyén legyen". Jönnek ám a levelek, hogy akkor mégis mit csodálkozom, ha senki nem ad rá pénzt. Üzenem, moziba szánom a filmet, átlag- , szórakozni vágyó embereknek, nem filmesztéta szakkörbe. "De hát a néző igényli a szerelmi szálat, a főhős megfelelő antréját, a dekára kimért fordulatokat és a megfelelő katarzist" Nem! A néző nem igényel semmit, csak jól akar szórakozni. Ennyit igényel. Azok a művek, amik meg nagyon meg akartak felelni a néző elvárásainak, na azok zakóznak a legnagyobbat.